This is Sparta' - Frank Miller
This is Sparta! – mondta a király és egy határozott
mozdulattal lerúgta a perzsa követet a verembe. Nekem valahogy mindig
ez jut eszembe Frank Miller nevének említésekor. Na meg a fedora
kalapok, amitől úgy néz ki, mint egy Freddy Krügerbe
oltott Eric Clapton.
Meg kell valljam, magam részéről a Daredevil és
Batman szériákat nem igazán kedvelem, nekem túl amerikaiak. De a Sin
City, az már más.. Állítólag ezt akkor rajzolta, amikor Los Angeles-ben
élt. Nem irigylem a szomszédaiért.
És aztán jött: (na nem a Tenkes kapitánya, bár a
témaválasztás hasonló) a 300. Valahogy a 90-es évek végén már mindenki
egy kicsit fáradt volt a sok modern, futurisztikus szuper-hőstől. Igaz,
hogy lecsengett a .. jaj, Istenem, elfogyott
a benzin, mi lesz velünk!..- korszak, Mad Max is kifáradt, de
megmaradt a közösségi pszichózis a jövő erőszakos városi dzsungelétől.
Aztán valahogy kimerültek az amerikai szuperemberek, már mindenki
leszámolt minden múltbeli és jövőbeli ellenségével. És ahogy
lenni szokott, beütött valami más. Frank Miller először még felült a
lecsengő hullámra a Sin City-vel, bár már ekkor is látszott a vonzódása a
„weird” esemény-meséléshez, majd kihozta a 300-at.
Ha nincs Hollywood,
akkor a spártai hősök történetének újra-feldolgozását
csak a képregény szubkultúra néhány vájtfülű (ebben az esetben inkább
vájtszemű) rajongója ismerné és istenítené. De jött az addig szinte
ismeretlen Zack Snyder, aki a közepesen sikeres horror (Holtak hajnala)
után valami ütőssel akart bejutni a Nagyok (itt
a Warner stúdió döntéshozóira kell gondolni) elé. Fogta Frank Miller
képregényét, beszkenneltette, kiszedte belőle a feliratokat, megtolta
néhány digitális effekttel és megmutatta a nagykutyáknak. Azok meg
szinte azonnal megvették a sztorit. Ebben azért közrejátszott,
hogy a Sin City 40 millió USD költségvetésből 74 millió bevételt hozott
a Dimension Films-nek, aki piacra dobta. A Weinstein
Company-leányvállalat sikere a Sin City-vel és Frank Miller-rel
felkeltette a Nagyok érdeklődését.
Így amikor az újabb
képregény-adaptációval
megjelent előttük Mr. Snyder, nem sokat gondolkodtak. Ráadásul eddigre
kezdett beérni a Gyűrűk ura sikere: mindenki elkezdett ember-ember -vagy
estleg ork- elleni grandiózus csatajelenetekben gondolkodni. De a
fantasy ki volt pipálva, a középkor (Mennyei Királyság
és az ókor (Trója) csúfosan megbukott, illetve nem hozta vissza az
irdatlan költségeket, amikbe ezek a szuperprodukciók kerültek. Pedig
volt ott minden: bánatos szemű, az öldökléstől megcsömörlött Brad Pitt,
alacsony sorból hős lovaggá váló Orlando Legolas
Bloom és még sokan mások. Kevin Tsujihara, a Warner nem sokkal előbb
kinevezett CEO-jának valószínűleg megsúghatta valaki, hogy Michael Mann
és George Clooney őrületes költségvetéssel (200 millió USD) tervezi
véghez vinni a csodát: a bukott történelmi filmek
után leforgatni a Gates of Fire-t. Nem ismerős valahonnan ez a név? És
ha lefordítjuk ógörögre: Thermopylae? Na, dereng már? 300 spártai
megállítja a szorosban a perzsa hadsereget…. Mr. Tsujihara azonban nem
volt az a kockáztatós fajta, nemhiába lett az első
ázsiai ősökkel rendelkező stúdióvezető Hollywoodban. A Warner nem akart
200 milkát beletolni egy nagyköltségvetésű, de bizonytalan sikerű
vállalkozásba drága rendezővel, kissé elkapatott sztárokkal, sok-sok
külső forgatási nappal. Brrrrr…. Az ilyen szavaktól
minden valamirevaló stúdióvezető hidegrázást kap. Az urak Los
Angeles-től 20 kilóméterre, Burbank-ben úgy döntöttek, inkább játszanak
kicsiben: elfogadták Zack Snyder ötletét és megállapodtak a 300-ról.
Bele is fértek 65 millióba, persze zöldhasúból, és hoztak
vagy 210-et. Dettó millió, dettó dollár. De mi volt a titka Zack-éknek?
Biztosan nem Gerald Butler színészi teljesítménye.. Inkább az alap, az
alfa és omega: Frank Miller képregényének képi világa. Snyder nagyon jól
döntött, hogy nem akarta megvalósítani önmagát,
hanem hagyta, hogy a kalapos ember mesélje el a történetet. Állítólag
annyit kért csak, hogy helyenként legyen a történet még ”weird-ebb”.
Valószínűleg nem kellett kétszer mondani az erre amúgy is hajlamos Frank
Millernek. És így ketten (na meg persze néhány
száz teljesen felesleges ember, akik csak arra jók, hogy amíg a nevük
megy a stáblista végén, a moziszemélyzet eltakaríthassa a mocskot a
sorok közül) létrehozták minden idők legjobb Spárta-filmjét.
Egyes kicsinyeskedő alakok és kákán is csomót
kereső zugkritikusok a szemükre vetették, hogy a történelmi hűség
igencsak megsínylette Hollywood kezét. De a fent említett urak vastag
bankókötegekkel a zsebükben türelmesen elmagyarázták (mert
ott így illik), hogy ők igazából direkte fittyet hánytak az amúgy is
unalmas történelmi tényekre. Vegyünk csak egy példát: hogy nézett volna
ki a csatatér, ha a kigyúrt spártai férfiak mindegyike talpig vértben
sorakozott volna? Akkor az a négy hét, amit a
színészek egy katonai edzőközpontban töltöttek azzal a céllal, hogy
végül úgy nézzenek ki, mint Rambó, teljesen felesleges lett volna. Vagy
hogyan különböztetnénk meg a főszereplőt az egyszerű statisztától, ha
mindenkinek a fején egyforma, az egész arcot betakaró
sisak van, ami egyébként katonai szempontból igen hasznosnak tud
bizonyulni. És jött a fanyalgás a gondosan nyírt szőrzetekről, a látható
kontaktlencsékről és melltartókról, a sisakok hiányzó díszéről,
satöbbi, satöbbi.
De a közönség imádta, a Snyder-Miller
páros a mennybe ment, egy időre, legalábbis. A 300 sikerét azonban nem
tudták megközelíteni: Snyder megcsinálta a 300 második részét A
birodalom hajnala címmel (miért nem lett inkább 600 például), és óriásit
zakózott. Akárcsak a Sin City második része. Miért
működött csak egyszer a titkos recept? Ki tudja. A showbusiness már
csak ilyen. De azért egy tanulság van az egészből: nem kell a történeti
hűséghez görcsösen ragaszkodni, hanem mesélni kell. Valami újat, szépet.
És itt a szép alatt nem a Walt Disney cuki
mellékszereplőit értjük, akik állandóan dalra fakadnak.
A szép ebben az
esetben rémes, meghökkentő, időnként beteges, de egyedi. Bárki, aki
filmet készít, vagy képregényt rajzol, tegye fel magának a kérdést:
..itt fekszik előttem a papír és a ceruza, vajon
megcselekedtem, amit megkövetelt a múzsa?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése